A teljes hazai lakásállomány – családi házak, panel és nem panel társasházak – összesen 152 petajoule energia-megtakarítási potenciállal rendelkezik a fűtés és használati melegvíz előállítása terén – mutat rá az Energiaklub NegaJoule 2020 projektjének kutatása. Bődületes energiamennyiség, ha forintosítani szeretnénk: ennyi energia kinyeréséhez több mint 4,67 milliárd köbméter földgázt kellene elégetnünk, aminek jelenlegi költsége 695,8 milliárd forintot tenne ki. Ez annyit jelent, hogy minden Magyarra 70.000 Ft jut évente a pazarló felhasználás miatt!
Otthonainkban fűtésre és melegvíz-előállításra évente 360 petajoule primerenergiát használunk fel, ez az ország teljes fogyasztásának 34 százaléka. A megtakarítások zöme, 128 petajoule, a családi házak esetében lenne elérhető, míg a nem panel társasházak esetében 19, a panel társasházak esetében pedig 4 petajoule az elérhető energia-megtakarítás mértéke. Az arányok nem meglepőek, a magyar lakásállomány 66 százaléka családi házakban, 20 százaléka nem panel társasházakban van, és csupán 14 százaléka található panelépületekben.
A magyar lakóépületek legnagyobb része – 37 százaléka – 1960 és 1979 között épült. A maga 30 százalékával szorosan követi ezt a generációt az 1980 és 1995 között felhúzott épületek csoportja. 1960 előtt az épületek 24 százalékát építették, míg 1996 és 2005 között 7 százalékuk létesült. Mindösszesen csak az épületek 3 százaléka származik a 2005 utáni időszakból.
Hasonlóan vegyes képet mutat a lakásokban alkalmazott fűtési módok képe is. Az 1970-es és 80-as évek erőltetett „gázosításának” eredményeképpen a lakások 51 százaléka használja ezt az energiaforrást fűtésre és használati melegvíz előállítására. Messze lemaradva a második helyen a tűzifa áll a maga 22 százalékával, de e kettőnek az értékét tovább növeli a vegyes fa-földgáz tüzelést használók 11 százaléka. Távhővel a lakások 12 százalékát fűtik, míg az áram és az egyéb megoldások 2-2 százalékkal részesednek a „fűtési mixből”.
Tipikus – 70-80 négyzetméteres, gázzal fűtött, sátortetős
A fentiekből is látszik, hogy hazánkban jellemzően az 1960-as és 1970-es években épültek azok az energetikai szempontból roppant pazarló, 70-80 négyzetméteres, sátortetős lakások, amelyekből ma mintegy 800 ezer darab áll szerte az országban. Ezeknek az épületeknek az éves energiaigénye négyzetméterenként mintegy 310-350 kilowattóra körül mozog. Fűtési, és használati melegvíz igényük biztosítása évente körülbelül 300-350 ezer forintba kerül a használati szokásoktól függően. Ráadásul egy ilyen energetikailag korszerűtlen lakás CO2 kibocsátása is igen magas, évente eléri a 3,5 tonnát.
Fejlesztés, de miből?
Ez a fogós kérdés. Az elmúlt évek tendenciáit figyelve állami támogatásban nem sokat reménykedhetünk, habár a kormánynak kiemelt szándéka ilyen típusú fejlesztésekre fordítani a kvótakereskedelemből befolyó összegeket. Erre szükség is lesz, hiszen tipikusan a kevésbé tehetős rétegek azok, amelyek leginkább szenvednek az energiaáraktól, élnek relatív energiaszegénységben. Önerőből pedig egy ekkora beruházást megfinanszírozni kevesen képesek. Hitelek felvételére pedig manapság nagyon kevesen mernek vállalkozni.
Mert igény az lenne. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az idén augusztusban meghirdetett, családi házakra kiírt pályázatok 1,6 milliárd forintos kerete három nap alatt kimerült. A kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján a ZBR “Mi otthonunk felújítási és új otthon-építési alprogram” pályázatra 550 pályázat érkezett be. Ez átlagosan lakóegységenként hárommillió forint támogatási igényt jelent, ami ugyenennyi önerővel kiegészítve elegendő lehet egy magas szintű fejlesztés kivitelezésére.
Kapcsolódó cikkek: Passzívházak I.: Mit is jelent, hogy passzívház? Megújuló energiák tervezése új házba I.: Kezdetek
Forrás:azaramara.blog.hu
